BSK története
1995-96.
A csapat a Miskolc
körzeti bajnokságban a 3. helyen végzett és ezzel
feljutott a megyei II. osztályba. Az új edző Dr.
Hegyközi Béla lett.
1996-97.
A megyei másodosztály első
szezonjában a felnőtt csapat az őszi szezont a második,
az ifjúsági csapat a 11. helyen zárta.
1997-98.
A csapat Tulai Ernő majd Fridel
Antal irányítása mellett a Megyei II. osztály Közép
Csoportjában a 7. helyen végzett.
1998-99.
Fridel Antal edző irányítás
mellett az őszi szezont 6 pontos előnnyel zárta
a csapat a Megyei II. osztályú bajnokságában. A
tavaszt - kemény téli felkészülés után a csapat
Hegyközi Béla játékos-edző irányításával kezdte
meg. Egy nagyon jól sikerült tavaszi erőnléti felkészítéssel
és óriási csatákkal megvalósult a nagy álom: a bajnokság
megnyerése, ezzel a megye I-es bajnokságban való
indulási jog kivívása. Ez egyben mindeddig a BSK
legnagyobb sikere.
1999-00.
Sajnos a nagy lehetőséggel
nagy felelősség és teher nehezedett a sportkörre,
a pályát nagyobbítani, illetve füvesíteni kellett,
aminek következtében a csapatnak újoncként az első
hat mérkőzést idegenbe kellett lejátszania. Az első
nyolc mérkőzést a csapat sajnos elveszítette, ami
után Hegyközi lemondott az edzői posztról, helyét
a csapat korábbi edzője Szőllősi István vette át
a hátralévő őszi meccsekre és a tavaszi szezonra.
A csapat végül a 17. helyen zárta a bajnokságot,
amely a megye első osztálytól való búcsút is jelentette
egyben. (A sors fintora, hogy visszalépések miatt
a csapat a szövetség felkérése alapján mégis indulhatott
volna az első osztályú bajnokságban, azonban ezt
az egyesület nem vállalta el.)
2000-01.
A megyei másodosztályú bajnokságban
Szőllősi irányításával kezdte meg a küzdelmeket
a csapat, a jelentős gyengülés, igazolási problémák
egyéb bizonytalanságok miatt a biztos bennmaradást
tűzte ki céljául. A tavaszi szezon vége ismét Fridel
Antalt találta a kispadon, és a kitűzött célt, a
bennmaradást a csapat magabiztosan teljesítette.
2001-02.
A bajnokságot ismét új edzővel,
Pataky Krisztiánnal kezdte meg a csapat. A nehézségek
mellett a csapat elég harmatos teljesítménnyel a
mezőny hátsó részén tanyázott a bajnokság nagy részében.
Az elnökség hosszas rábeszélése után a csapat irányításával
Császári Józsefet bízta meg a hátralévő tíz tavaszi
fordulóra. Huszáros hajrával és természetesen Császári
nagy múltú futballpályafutásának is köszönhetően
ismét sikerült a megyei másodosztályú pozíciót megőrizni.
2002-03.
Az őszi szezont Császári József
játékos-edző vezetésével játszotta végig a csapat
és a néha remek, olykor gyenge produkció után a
tél a tabella hátsó felén találta a csapatot. A
gyenge ősz után az osztályban maradás volt a felnőtt
csapat célja és Négyesi Gábor irányítása mellett
azt egyenletes, harcos, jó teljesítménnyel ki is
harcolta. A megyei II. osztályú bajnokság hivatalos
végeredménye szerint a BSK felnőtt csapata a közép
csoport 14. helyén végzett.
