Bükkszentkereszt történelme

A község kialakulását a diósgyőri koronauradalom által 1755-ben létrehozott üveghutájának köszönheti, eredeti nevét - Újhuta - is innen kapta. Az üveghuták telepítésének eredménye a Bükkben a ma is létező három község, melyek közül időben az első Óhuta volt (a mai Bükkszentlászló), a második Újhuta (1940-töl Bükkszentkereszt néven), a harmadik pedig Répáshuta. A negyedik hutatelepülés a gyertyán-völgyi üveghuta mellett volt, mely 1896-ban beszüntette működését és ezzel az egész település fölszámolásra került. Emlékét a még ma is meglévő temetője őrzi.

A koronauradalom egykori elnöke gróf Grassalkovich Antal hamar fölismerte a fában gazdag terület értékét és gazdaságosabbnak látta a kitermelt fával értékesebb termékeket előállítani, mint azt nyers állapotban értékesíteni. A koronauradalom által felépített üveghutát - az 1756. január elsején kelt szerződés értelmében - Sztraka Ferenc üveghutamesternek adta bérbe, aki a szerződés záró mondata szerint: "tartozik az uraság házához szükséges karikaüvegeket adminisztrálni". (A karikaüvegek ablaküveget jelentettek, mivel a síküveget is fúvással állították elő. A fújt üveghenger alakot kettévágták és meleg állapotban márványlapon kihengerelték).

Pár év eltelte után a huta bérlője Simonides János lett, akit a település alapítójának is lehet nevezni. Mivel az üveggyártáshoz kevesen értettek, ezért cseh, szlovák, lengyel, rutén és német származású üvegfúvómestereket telepített be. Így kezdetben a korábban említett három településen keverék szláv nyelven beszéltek.

Az uradalom ragaszkodott ahhoz, hogy a betelepültek - üvegfúvók, favágók - római katolikus vallásúak legyenek. A betelepültek zsellérek voltak, saját földdel nem rendelkeztek. Megélhetésüket az üveggyártás, a fakitermelés, a fuvarozás, a mész- és faszénégetés biztosította. Az 1755-ben alapított üveghuta a mai Széchenyi, Kossuth, Erdészkert, Petöfi és Táncsics utcák által határolt területet foglalta el. Mára az üveghuták semmilyen maradványa nem maradt fenn, csak ásatások útján lehetne erre utaló emlékeket találni. A huta épülete egykori források szerint fából készült és zsindellyel volt fedve, mely 1774-ben tűz martaléka lett, de egy év múlva újraépült.

Az üveggyártáson kívül művelt mesterség volt a faszén- és mészégetés. A két ősi mesterség közül a jelenben a faszénégetés Répáshutára tevődött át, még a községben a mészégetés honosodott meg. A mészégetés ma is több családnak nyújt megélhetést. Az idelátogatók ne mulasszák el megtekinteni a mészégető kemencéket, melyek az égetés alatt az erdő sötétjében - mint fénylő gömbök - szép látványt nyújtanak.

Az üveghuták révén létrejött települések közül a legnagyobb Újhuta volt. Az 1790-es években már 274 fő élt a községben. Az 1939. évi adatok szerint lakóinak száma 1536 fő, melyből csak 6 fő volt görög katolikus és 4 fő református, még a többi római katolikus vallású. A község lakóinak száma jelenleg 1350 fő körül van. Az első lakóépületek a üveghuta környékén létesültek és fából épültek. Simonides hamar felismerte, hogy ha azt akarjuk, hogy a település bővüljön és fennmaradjon, gondoskodni kell a lakosság lelki gondozásáról is. Ennek érdekében 1778-ban egy fakápolnát építtetett a saját költségén és mellé egy paplakot fából. Mivel a településen többnyire csak szlovákul beszéltek (magyarul a tanító sem tudott), a mai Szlovákia területéről, Homonnáról egy nyugdíjas ferences rendi papot hozatott, akinek teljes ellátásáról maga gondoskodott. Emellett bérbe vette az uradalom kocsmáját és a hutával szemben lévő domb aljában kuglipályát is építtetett. Ezek a tényezők biztosították a település fennmaradását és fejlődését, ezekre az alapokra épült a Bükk hegység egyik üdülőhelye, a mai Bükkszentkereszt.

A fakápolna az idő múlásának 22 évig ellenállt, aztán egy vasárnapi szentmise után, mikor a hívek kijöttek a kápolnából, a szemük láttára összeomlott. Az oltára Répáshutára került, az örökmécsese jelenleg a község múzeumában tekinthető meg. A kápolna megsemmisülését az építője, Simonides János még megérte, de utána néhány hónapra elhunyt és a templomkertben nyugszik. A kápolna elpusztulása után - 1800. március 3-án - lerakták az új kőtemplom alapját és egy év múlva, 1801. húsvét vasárnapján megtörtént a Szent Kereszt Felmagasztalása névre történő felszentelése. A templom barokk jellegű, hosszú tornya fából készült és a toronyban két réz öntésű harang működött, melyet az első világ háborúban leszereltek ágyúöntés céljából. Egy villámcsapás következtében a megsérült tornyot később téglából kisebb kivitelben pótolták és a harangok részére a templomkertben, fából szép kivitelű haranglábat építettek.

A templom belső berendezései a diósgyőri volt pálos kolostor templomából származnak. Ugyanis II. József 1786-ban rendeletileg feloszlatta a pálos rendet és a koronauradalom, mint tulajdonos adományozta a belső berendezést az újhutai templomnak. Így került ide a szószék, a Mária-oltár és az orgona. Ezeket a berendezéseket annak idején a sajóládi pálosok készítették a diósgyőri pálos rendház részére. A csodálatosan szép kivitelű szószéknek külön érdekessége, hogy az oldalán domborművel ábrázolt négy evangélista - eltérően az eredeti ruházatuktól - fehér pálos öltözetben van ábrázolva, igazolva azt, hogy pálos szerzetesek készítették. A templom főoltára a Szent Ferenc felmagasztalása témát ábrázolja. Értékes emléke a mennyezetről lecsüngő üvegcsillár, melyet a Bükk hegység utolsó üveggyárosa ajándékozott a templom részére 1887-ben.

A település fejlődése, a lakóházak építése az üveghuta körül indult meg. Az 1850-es években már 47 lakóháza volt a községnek. A legrégebbi épületek közé tartozik a Bem u. 11. sz. alatt lévő lakóház. A régebbi épületek közé sorolhatjuk a volt községházát is, mely a honfoglalás ezeréves évfordulójára készült el és az alapban egy díszokmányt helyeztek el, mely jelenleg a múzeumban tekinthető meg.

Az 1930-as évek után megindult lakóházépítés a vendégfogadásra is lehetőséget nyújtott. A fölépült lakóházak már utcasorokat alkottak. A község kedvező fekvése és gyógyhatású levegője üdülőházak kialakítását is lehetővé tette. Az üdülőtelkek elsősorban a völgykatlan délnyugati és északkeleti oldalán helyezkednek el. A legelső üdülőházak a község Gyegyinszki Versek nevezetű dombtetőjén ismertek. Itt létesült az 1930-as években Princz Lajos bányatulajdonos által épített Jóli panzió. Azóta ezt többször átépítették és a II. világháború után az egykori Belkereskedelmi Minisztérium reprezentatív üdülője lett. Az egykori panzióból később Béke turistaház lett, majd 1991-ben újból átépítették, s ma Bükk Fogadó néven fogadja a látogatókat.

A Dózsa György utcában épült föl Kosáryné Réz Lola ismert írónő családi háza, melyben ifjú éveiben gyakorta megfordult Kosáry Domokos történész, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke is.

Mivel a régi községháza kicsinek bizonyult, új községházát építettek 1943-ban.

A II. világháborúra emlékeztet a község területén kivégzett hét erdélyi magyar katona sírja, akik a maguk által kiásott sírban nyugszanak. Síremlékükön az alábbi felirat olvasható: Hét magyar katona emlékére, akik a fasiszták áldozatául estek 1944. év végén.

Végül meg kell említsük az 1989-ben megnyílt múzeumot, mely a négy, már említett Bükki üveghuta településtörténetéből, a huták termékeiből ad ízléses bemutatót. Többek között be mutatja a manufakturális üveggyártás eszközeit, alapanyagait, az 1860-as évektől fennmaradt üvegeket, illetve az alapító családok történetét.